Rólunk - Rólunk szól
BALTANYOMOK - Kismamák, akiknek utolsó mentsváruk a Gólyahír
Szabad idejében önként vállalt karitatív tevékenységgel elõzi meg az újszülöttgyilkosságokat Mórucz Lajosné Gabriella védõnõ, aki tíz év alatt 428-szoros pótnagymamává vált. Egyesületével krízislakást mûködtetnek, pártfogoltjaival terhesgondozásra jár, szülés közben fogja a vajúdók kezét, s ha szükséges, örökbe fogadó szülõket talál.MAGYAR NEMZET /2009. október 10./
Nincs két egyforma napja Mórucz Lajosnénak: a védõnõ hol lelkisegély-szolgálatot tart, hol az anya és az örökbe fogadó szülõk találkozását hozza tetõ alá. Szinte mindennap részese olyan eseménynek, amely másoknak életre szóló emlék
marad. Élelmiszert vásárol a krízislakásban élõ kismamáknak, vagy éppen várandós lányokat visz ultrahangra Százhalombattáról egy Budapest másik felén található kórházba. Tizedik éve elnöke egy országos hálózatú, újszülöttgyilkosság ellen küzdõ kiemelten közhasznú szervezetnek.
Mosolyogva simogatja pocakját az alacsony termetû, várandós roma Dóri, Anna, az egyetemista aggódva tekinget ki az ablakon. Összekulcsolt keze a hasán pihen. Ultrahangos vizsgálatra várunk a kórház nyolcadik emeletén, a szülészeten. Gabi mama, ahogy „ügyfelei” szólítják, konzultál az orvosokkal, nõvérkékkel is. Elõször Dóri jön ki a rendelõbõl.
– Nem a harmincnegyedik, hanem a harmincnyolcadik hétben vagyok, s már megfordult a baba, így aztán rövid idõn belül szülök. Ez hamarabb lesz, mint vártam – mondja csillogó szemmel. Már lemondott csecsemõjérõl, aki örökbe fogadó szülõkhöz kerül, egy roma zenészcsaládba. Hozzák majd a hegedûvonóját a kórházba, s amikor a gyermek megszületik,a kezébe nyomják. Ez a hagyomány.
Dóri egy Komárom-Esztergom megyei városban él, amelynek egészségügyi intézményében takarított. Észrevette, hogy a szokásosnál érzékenyebb a tisztítószerekre, a vizsgálat során kiderült, hogy terhes. A gyerek apja hónapokkal korábban elhagyta, felettébb megromlott a kapcsolatuk. Nem szólt neki a terhességérõl, a környezete elõtt is eltitkolta. Bõ tunikában járt be dolgozni a terhesség elsõ négy hónapja alatt, késõbb kivette a szabadságát, majd
mondvacsinált indokkal táppénzre ment, s eljött Budapestre. Egy televíziós hirdetésben figyelt fel a csecsemõgyilkosságok ellen küzdõ Gólyahír Egyesületre.
Megtudta, hogy titkolt terhességével krízislakásba kerülhet, s törvényesen örökbe adhatja a gyermekét, így ezt az utat választotta. Bár harminchat éves, Budapesten még a személyi igazolványát is elkérték, amikor cigarettát vásárolt a közértben. Korábban egy dobozzal szívott naponta, most leszorította a felére.
Autónk másik utasa, Anna is mosolyogva közelít a folyosói linóleumon.
– A jövõ héten én is szülök egy fiút! Ez a hír felér
most egy ötös lottó fõnyereményével – mondja boldogan.
Közben Gabi mama a szülészeti osztályon beszélget egy kismamával, majd egy ezrest nyom a kezébe.
„Nincs semmi jövedelme, samponra és toalettpapírra
kérte.” Visszafelé felveszünk még egy utast. A nõ homlokán és az arcán sebek. Baltanyomok. Szõlõhegyen élt egy fóliával letakart sufniban, s a fákról lehullott
gyümölcsökkel táplálkozott. Az élettársa kergette el „hazulról” baltával, mikor megtudta, hogy áldott állapotba került.
Ahogy elindulunk a kórházból a százhalombattai krízislakáshoz, Gabi mama viccesen megállapítja: úgyse ültek még nyolcan ebben a kocsiban. Megbeszéljük a szülések várható sorrendjét, bár mint tudjuk, ez nem kívánságlista.
--------------------------
Mórucz Lajosné Budapesten született közgazdászcsaládban.
Férjével diákkorukban ismerték meg egymást,
két gyermekük és négy unokájuk van. Fõiskolát
végzett védõnõ, a Veszprém megyei Öskün kapott állást,
de a férje áthelyezése miatt Százhalombattára
költöztek. Védõnõként nem kapott állást, ezért négy
évig bölcsõdei gondozónõként dolgozott. A nyolcvanas
években Budapest tizedik kerületében jutott védõnõi
körzethez, végül lakóhelyén, Százhalombattán
folytatta. 1997-ben egy kolléganõje azzal a kéréssel
fordult hozzá: egy civil szervezet tagjaként segíti a
kismamákat, de egyetemre iratkozott, ezért átmenetileg,
a vizsgaidõszakban vegye fel helyette a segélytelefont.
– Naponta-hetente hallani a híradásokban megölt,
elhagyott újszülöttekrõl. Az ilyen anyákat elítéli a
közvélemény, de kapnak-e segítséget ahhoz, hogy
más utat válasszanak kilátástalannak látszó helyzetükben?
– tettük fel ezerszer a kérdést magunkban.
Úgy gondoltuk, igenis jó megoldás lehetne, ha elmondhatnák
valakinek, hogy nem kívánt gyermeket
várnak. Védõnõk, szociális munkások, örökbe fogadó
szülõk közremûködésével alapítottuk meg 2000.
március 11-én a Gólyahír Egyesületet. A százhalombattai
önkormányzattól öt leselejtezett mobiltelefont
kaptunk, így kezdtük a lelkisegély-szolgálatunkat. A
telefonszámlát néha a saját keresetünkbõl kellett kiegyenlítenünk
– mondja.
Ebben az évben sikerült támogatókat találniuk:
különbözõ vállalkozások tíz-húsz ezrekkel, egy sörgyár
nyolcvanezerrel segítette õket, a szociális minisztérium
is kiutalt nekik 250 ezer forintos támogatást.
Legfõbb célként azt szeretnék elérni, hogy ne
forduljanak elõ újszülöttgyilkosságok.
– Védõnõként azt hiszem, hogy ezek az anyák legtöbbször
nem akarják megölni a gyereküket, de mivel
a bokor alatt vagy a lépcsõházban szülnek, s nem tudják,
hogyan és hány helyen kell elkötni a köldökzsinórt,
hogyan kell leszívni a babáról a nyákot, az újszülött
már ezen hiányosságok miatt is meghalhat. Tudomásul
kell venni, hogy ezek az anyák nem akarnak az
állami rendszerhez fordulni, nem akarják, hogy mások
döntsenek a sorsukról, de nem kívánják s nem is
tudják felnevelni a gyermeküket. Vagy anyagi, vagy
családi, vagy érzelmi okokból képtelenek erre.
Legfõbb elv a gyermek életének megmentése. Segítik
megõrizni a titkolt terhességet is. Ma már ingyen
hívható telefonvonalat is mûködtetnek, egyébként az
ország mind a tizenkilenc megyéjében reggel 6-tól 22
óráig védõnõi ügyeletet tartanak, hogy a kétségbeesett
várandós anyák megtalálhassák õket. Fõleg védõnõk
fogadják a telefonhívásokat, õk az úgynevezett „mobiltelefonos
gólyahírnökök”. Együtt gondolkozva remélik,
tudnak segíteni abban, hogy az anya találjon
megoldást kilátástalannak tûnõ helyzetében.
Aki nem tudja vállalni gyermekét, felvilágosítják,
hogy milyen lehetõségei vannak a gyermek sorsát illetõen,
és ezek a megoldások milyen hatással lehetnek
a gyermekre és az anyára. A különbözõ lehetõségek
között megemlítik a nyílt örökbeadást is: az anya
gondoskodhat szeretõ családról a baba számára,
megismerheti az örökbe fogadó szülõket, és megnyugvással
rájuk bízhatja gyermeke nevelését.
– Csak magyar állampolgárságú házaspárok jelentkezhetnek
nálunk örökbefogadásra, jogerõs alkalmassági
határozat birtokában. Személyesen segítjük
az örökbeadó és az örökbefogadók találkozását,
valamint a gyámhivatali ügyintézést. Megyénként
klubok létrehozásával segítjük az örökbe fogadó családok
utókövetését, ezekben lehetõség van a tapasztalatok
átadására is. Az örökbefogadásra jelentkezõk
száma évrõl évre nõ, most 380 családot tartunk számon.
Nem okoz gondot nekik, hogy évekig kell várni,
tudják, hogy stabilan mûködõ, tisztességes szervezetrõl
van szó. Nem kivételezünk – szögezi le a kiemelten
közhasznú egyesület elnöke.
Két évvel ezelõtt, amikor Horváth Ágnes egészségügyi
miniszterként ötrõl kettõre kívánta csökkenteni
a lombikprogramok támogatását, nagyon megugrott
a várakozók száma: hetente hét-nyolc család jelentkezett
örökbefogadási szándékkal.
----------------------------------------
Lassan haladunk a körgyûrû keskeny sávjain. Megtudom,
hogy mint kiemelten közhasznú szervezet az elsõ
évben egymillió forintot kaptak az egyszázalékos
adófelajánlásokból, majd másfelet, kettõt, három és
felet, s ebben az évben már ötmillió forintot. Ebbõl
fedezik a telefon-, posta- és útiköltséget. Kezdetben,
2001 és 2004 között egy hajléktalanszállón bérelt szobában
helyezték el a „krízisterhes” nõket, de a közös
fürdõ és illemhely miatt kezelhetetlen állapotok alakultak
ki. Az utóbbi években az egyik százhalombattai
gyártelepen számukra használatba adott garzonlakás
volt a központ. Nemrég megtakarított pénzükbõl
és a Katona Klárival fémjelzett adományvonalas reklámkampánynak
köszönhetõen tudtak vásárolni egy
százhalombattai társasházi lakást is, amelyben öt
vagy akár hat krízishelyzetbe került kismama is elhelyezhetõ.
Az egyesület tagjai újították fel az ingatlant,
õk gondoskodtak mindenrõl a csempézéstõl a redõnyök
felszereléséig.
Ha nincs autós segítség, az utolsó idõszakos kismamákkal
tömegközlekedési eszközön teszik meg ezt
az utat. Százhalombattáról elmennek Kelenföldig távolsági
busszal, onnét a 7-es busszal a Ferenciek teréig,
majd metróval, illetve busszal a vizsgálatokat
végzõ kórházig.
Megérkezünk a társasházhoz. Dórival, Annával és
a szõlõhegyrõl baltával elûzött várandós kismamával
ballagunk a lépcsõn felfelé. A lakás másik két lakója,
egy 40 év feletti ikerterhes asszony és egy fiatalabb nõ
készíti az ételt. Az elõbbinek már három gyermeke
van, a férje most vált munkanélkülivé, így az õ egyetértésével
adják örökbe a gyermekeket. A másikuk
csak olyan düledezõ házba tudna visszamenni, amelyet
már korábban életveszélyesnek ítélt a helyi önkormányzat.
Videofilmek, regények a polcokon, a falon
a párizsi diadalív képe.
Aztán elõkerül a papír és a ceruza, majd közösen
megvitatják, milyen ételeket szeretnének fõzni a héten,
hogy a védõnõ bevásárolhasson. Rántott húst
rizzsel, parajfõzeléket pörkölttel, lecsót, sok gyümölcsöt.
– Lányok, a napi fél liter tej meglegyen, mert arra
szüksége van a babának! – figyelmezteti õket Gabi
mama.
Az asztalon egyesületi mobiltelefon, az itt lakók
arról telefonálhatnak számkijelzés nélkül ismerõseiknek,
hozzátartozóiknak.
-------------------------------------
A védõnõk által mûködtetett országos hálózat öszszes
telefonja rá van kötve Mórucz Lajosné készülékére,
ha bárki kikapcsolja magát, nála csöng ki a hívás.
Régi készüléke van, azért, mert ezer telefonszámot
tud tárolni. Kézitáskájában normál és autós töltõt
meg egy cserekészüléket is hord magánál. Naponta
százszor hívják: örökbefogadó érdeklõdik arról,
hányas a sorszáma, egy kismama, hogy jönne Százhalombattára,
mert titkoltan terhes, de már nincs jövedelme,
néhány kismama a görcseirõl, az elfolyt
magzatvízrõl tudakozódik, s arról, mit tegyen a táskájába,
ha kórházba viszi a mentõ.
– Aranyszívem, ez van – mondja egy védõnõtársának
valamire a telefonba, késõbb örömmel közlik
vele, hogy Emmácska névre keresztelték az egyik újszülött
babát.
Gabi mama meg van gyõzõdve, hogy akár vér szerinti,
akár örökbe fogadó szülõknél, de a gyermeknek
családban van a helye. Ezerszer jobb, mint állami
gondozásba kerülni. A nevelõszülõség sem megoldás,
a gyerek úgyis állami gondozott marad, s ha betölti a
tizennyolcat, mehet világgá.
Bármikor megszólalhat a telefonja: hívhatják a
kórház kapujából, vagy azzal, hogy a kórházi ágyon
tolják, a szülõszobába viszik az anyát, s most akar beszélni
vele. Ilyenkor elõvesz egy térképet és a jegyzetfüzetét,
megkeresi az örökbefogadásban sorra következõ
családot, s útnak indul. Ha kérik, bemegy a szülõszobába
is, s fogja a vajúdó, magukra hagyott nõk
kezét. Ez a hivatása.
Letőlthető dokumentumok
Az eredeti cikk itt letölthetõ (pdf fájl)
Vissza a cikkekhez