Rólunk - Rólunk szól
Mi nem tudunk pocakot növeszteni
Az örökbefogadók legtöbbje évekig áll sorban, hogy csemetéhez jusson. Aztán megérkezik egy „gólya hozta” síró csomag… Hogyan tovább? Vajon nem hiányzik a kilenc hónap az anyává, apává érésre? „Nekünk nem hónapjaink voltak a várakozásra, hanem legalább három, de inkább hat-hét küzdelmes évünk. Mi nem tudtunk pocakot növeszteni, mi így készültünk” – feleltek a gólyahíres szülõk.Szabad Föld Online /2008.11.27./
– Jó lenne, ha sietnétek, mert szülünk! – ezt a mondatot hallotta a telefonban Zsuzsánna, s máris izgatottan indult a kórházba. A buszon szorosan összefogta a derekán a kabátot, ám az idegességét olyannyira nem sikerült lepleznie, hogy egy idõs nõ aggódva megkérdezte, van-e valami baj. Semmi, csak megyek szülni – bökte ki a választ. Utastársa elhûlten méregette a fiatalaszszony lapos hasát.
Ma már a vicces történetek sorát gazdagítja ez az epizód a fõvárosi család legendáriumában. Pongrácz Zsuzsánna csaknem három éve vett részt a „kétanyás szülésen”, amit megrázóan szép élményként emleget.
A negyvennégy éves asszony és férje, Újlaki-Vátz László 2005 tavaszán döntötték el, hogy felhagynak az évekig tartó küzdelemmel, hogy saját utódjuk legyen. Korábban a termékenységet ígérõ erdélyi fürdõkúra kínjai sem tántorították vissza õket… Aztán feladták. Ám ugyanazon év decemberében érkezett a megváltó telefon. Már a krízisszállón látogatták a húszas éveiben járó lányt, az életadót, ahogy õk mondják, akivel a Gólyahír Egyesület hozta össze õket. A kórházból rögtön hazahozhatták a babát, miután a szülõanyja írásban lemondott róla a gyámhivatalnál. Keresztnevet is õk választhattak. A vér szerinti rokonok azóta sem érdeklõdtek a csöppség után.
– Az életadónk bátor volt. Sokkal önfeláldozóbban, felelõsebben döntött, mint azok, akik pusztán orvosi problémát látnak a nem kívánt terhességben, s gyorsan abortuszra szaladnak. Õ úgy gondolt a magzatára, mint egy emberi lényre. Igyekezett gondoskodni a sorsáról, hogy a pici ne legyen apátlan-anyátlan árva – magyarázza Zsuzsánna.
Az újdonsült szülõk könnyen elboldogultak az „égbõl pottyant” újszülöttel, ugyanis László elõzõ házasságában már felnevelt két leányzót. Amikor a kicsi néhány hónapos lett, a férfi felvetette, hogy szívesen kipróbálná, milyen lehet otthon egy csemetével. Így aztán õ ment gyedre, a felesége pedig visszatérhetett régészkedni.
– Az a legnehezebb, ha valami baja van Vilkónak. Mikor a hasa csikart, magamra kötöttem õt egy kendõvel, s lassacskán megnyugodott. A második évét végigbetegeskedte, állandóan begyulladt a füle. Döbbenten vettem észre, hogy ami neki sajog, az éppúgy fáj nekem is – meséli Zsuzsánna. Mióta a kicsi világra jött, felváltva naplót vezetnek a férjével, s feljegyzik benne a gyereklét apró-cseprõ, de annál színesebb eseményeit.
A kislányuk, Viola lassan már óvodába készül. Cserfes és fölöttébb rámenõs, fotós kollégámat például sikerül a szobájába terelnie, s rávenni némi játékra. Pudinggal traktálna aztán minket, s miután nem kérünk, bekanalazza az egészet. Menjünk kenderzsúpozni, indítványozza késõbb. Ám mi sajnos elköszönünk, hiszen sötétbe fordul a délután. Vilkó pedig beveti egy hároméves minden báját és ékesszólását, hogy marasztaljon minket…
-----
– Épp a kórházban vagyok, mert huszonnégy óra alatt három babánk jött világra – mondja a vonal végén ugyanaz a hang, amelyik annak idején Zsuzsánnát is szülésre invitálta. Mórucz Lajosné, Gabi a Gólyahír Egyesület elnöke, szakmája szerint védõnõ. Állandóan úton van, a telefonja percenként csörög. Hol egy gyermekre vágyakozó pár, hol egy válságban levõ kismama keresi. Az egyesületük nyolc és fél éve jött létre, azóta háromszázhetvenhét babát segítettek családhoz. Az örökbefogadók idén már ötvenhét újszülöttet vihettek haza, átlagosan egyhetes korban. Még háromszáznyolcvan pár vár náluk csemetére. Nagyjából három év telik el a jelentkezés után, mire teljesül a vágyuk. Rengeteg a meddõ pár, s kevés a gyerek, magyarázza Móruczné Gabi. Persze ez is viszonylagos: a csaknem négyszáz várakozóból mindössze ötvenhatan írták azt kívánságlistájukon, hogy akár roma vagy fél roma származású apróságot is hazavinnének. Akik tehát nem ragaszkodnak a szõke, kék szemû kisfiúhoz vagy kislányhoz, hanem nemre, származásra való tekintet nélkül elfogadják a „Gólyahír hozta” csecsemõt, hamar a sor elején találhatják magukat.
Hazánkban nagyjából kétezer gyerek adható örökbe, s körülbelül ugyanennyi házaspár áhítozik csemetére, mégis átlagosan 2-4 évre nyúlik a várakozási idõ. Az örökbe adhatók több mint fele tizenéves, s õk kevéssé kelendõek, akárcsak a fogyatékkal élõ gyerekek. A párok legtöbbje egészséges csecsemõt szeretne. Évente átlagosan nyolcszáz-ezer csemete kerül új családba. Egyszerûbb a nyílt forma, amikor az életadó és az örökbefogadó ismerik egymást. A titkos eljárás általában hosszadalmasabb. Mindkét esetben hónapokba telhet, amíg a jelentkezõk személyiségét és környezetét megvizsgálják, s papírt kapnak arról, hogy alkalmasnak találtattak.
A jelentkezõknek tanfolyamot kell végezniük, hogy lelkileg felvértezhessék magukat. Az Ágacska az egyetlen civil szervezet, amelyik az örökbefogadók pszichés felkészítésével foglalkozik. Bogár Zsuzsa pszichológus szerint leginkább az adja fel a leckét a pároknak, hogyan mondják meg majd a kicsinek, hogy nem õk a vér szerinti szülei. S hogy miként tálalják az iskolában, hogy az õ családjuk más, mint a többi. Csak tabuk nélkül érdemes beszélni e dolgokról, az évekig hordozott titkok sokkot okozhatnak.
Hónapokig tarthat az is, mire a szakértõk az eredeti családjából kiemelt kicsik sorsáról döntenek. A körültekintés persze nem árt, mégis furcsa, hogy amíg az egyik megye gyermekvédelmi szakemberei másfél hónap alatt hoznak meg egy határozatot, a másikban kétszer-háromszor annyi ideig vajúdik egy hasonló döntés. A szociális tárcánál megvizsgálták, miért van az, hogy Zalában, Vasban vagy Baranyában gyorsabban bonyolódnak az ügyek, míg például Csongrádban igen lassan õrölnek a hivatal malmai. Az egységesítés sziszifuszi munka, de elszánták rá magukat – mondja Lantai Csilla, a tárca gyermek- és ifjúságvédelmi fõosztályának vezetõje.
Arra egyelõre nincs válasz, mikor lesz gyorsabb az örökbefogadás. Török Zsolt országgyûlési képviselõ tavasszal bejelentette, hogy egyszerûbbé, átláthatóbbá teszik a folyamatot. A javaslatcsomag azonban az õszi ülésszak napirendjére sem fért fel. A honatya szerint a válság söpörte el a civil szervezetek kívánságait is. Többek közt azt szerették volna, ha a háromévest vagy kicsit nagyobbat örökbe fogadók legalább fél évig gyesen maradhassanak, hogy összeszokjanak. S hogy a jövendõ szülõk a barátkozás idejére munkajogi védelmet kapjanak, ahogy a terhesek vagy a lombikprogramban részt vevõk.
-----
Százhalombatta, krízisszálló. Azok a várandósok, akik tanácstalanságukban feltárcsázzák a Gólyahír számát, itt húzhatják meg magukat, míg elérkezik a szülés ideje. Most épp ketten osztoznak a szobán. Az éjjeliszekrényen romantikus regény: láthatóan egy viharos szerelmi történet, hepienddel. Amikor megérkezünk, az egyik lakó tapintatosan kimegy. Õ nem keres örökbefogadót: ragaszkodik a babához, igaz, fogalma sincs, hogy hol és mibõl neveli majd fel. Neki valószínûleg anyaotthont kerít az egyesület. A másikuk, egy hosszú hajú, huszonéves lány viszont már eltökélte, hogy örökbe adja a magzatát.
A kismama alig szól. „Késõn vettük észre” – csak ennyit árul el. Arcán az áldott állapot ragyogása. A nyolcadik hónapban jár. A másik nõt viszont az öröm pirosítja – õ lesz az örökbefogadó. Néhány napja találkoztak elõször, az izgatottan kezdett mondatok még félbe maradnak. – A mi kisbabánk… – szokja a szót a jövendõ anyuka, Sátorné Molnár Anikó. A kismama meg öntudatlanul a hasára szorítja a kezét.
-----
Tatabánya, örökbefogadók találkozója. A két hónapos Flóra a kedvenc, persze, mert õ a legkisebb. Kicsomagolják a hordozóból, nagyokat ásít, de békésen tûri, hogy babusgassák. Próbálom felidézni, hogyan is kéne hozzányúlni egy ilyen aprósághoz, de Flóra pityeregve tiltakozik. Gyorsan visszaadom az anyukának, Hegyi Mónikának. „Ismeretlen eredetû meddõség” – ezzel a diagnózissal járta az orvosokat, próbálgatta a lombikprogramokat a házaspár. Mindkettõjüknek van egy-egy nagyobb gyermeke elõzõ házasságából, ám közös fiukat egy hónapos korában elvesztették, s aztán már nem született másik utódjuk. Flóra szerdán jött világra, s a következõ hétfõn Mónika már befeküdhetett a kórházba a koraszülötthöz. Mire hazavitték, összemelegedtek. Most újra felíratkoztak a várólistára, mert testvért szeretnének a bûbájos leányzó mellé.
Mindenki feláll, elmondja a történetét. Sorozatos vetélésekrõl mesélnek, testet-lelket próbáló kínokról, hamvába holt reményekrõl. Az egyik asszony az ötödik elhalt magzattal a méhében döntötte el, hogy nem bírja, nem kísérletezik tovább. Miután az orvos hiába hallgatta a szívhangot, õk még aznap jelentkeztek örökbefogadónak. Egy másik házaspár már a nekik szánt kicsi születése elõtt berendezte a gyerekszobát. Babakocsiért, baldachinos ágyért járták a boltokat, pedig még nem is tudták, hogy már domborodik az a pocak, amelyikben az õ csemetéjük fejlõdik.
Mit tudhatunk a kismamákról, akik megszülnek, majd lemondanak a magzatuktól? Keveset. Szûkszavúak, rejtõzködõk, szeretnének felejteni. A Gólyahírnél jelentkezett már négygyerekes, 42 éves családanya, aki úgy látja, nem képes több utódot felnevelni. Akadnak cserbenhagyott fõiskolások, egyetemisták, s olyan leányzó is, aki egy szilveszteri egyéjszakás kaland után maradt terhes. Egy tizennyolc éves fruska az iskolapadból maradt ki arra a néhány hónapra, míg világra hozza a lányát.
A vér szerinti apákról ritkábban szól a fáma. Többnyire szakítanak a kerekedõ hasú lánnyal, s nem szólnak bele a baba sorsába. Megesett azért, hogy az apa nem engedte örökbe adni a gyerekét. Csótányoktól hemzsegõ lakásban nyomorogtak, a férfi mégis ragaszkodott hozzá, hogy a gyerek menjen csak intézetbe. Ritkán persze elõfordul, hogy a szülõ nõ meggondolja magát, s mégsem írja alá a lemondó nyilatkozatot. Ezért az egyesületnél az a mondás járja: Csak akkor hidd el, hogy meglesz a baba, ha már ott szuszog a kiságyban.
A anyaságra vágyó vagy attól rettegõ lélek olykor felülírja a test törvényeit, ezen már nem csodálkoznak a gólyahíresek. Megtapasztalták, hogy a titkolt terhet hordozók hasa gyakran kevésbé gömbölyödik, nehezebben észrevehetõ. S nem egy örökbe fogadó nõvel esett meg, hogy az újszülöttet dajkálva megeredt a teje…
– Ugye gyönyörû? – kapja el a pillantásomat Merhantné Kozma Veronika. Szõke, kék szemû kislánya, Eszter épp a szobai csúszdán igyekszik lefelé. Valami megragadja a figyelmem: hol az anya, hol Eszter arcát vizslatom. Nem ez az elsõ gyerek, amelyik feltûnõen hasonlít az örökbefogadójára. Veronika mindentudóan mosolyog, mikor arról faggatom, hogyan lehetséges ez. Az ég felé mutat az ujjával:
– Az ilyesmit odafönn intézik.
Palágyi Edit
Kapcsolódó linkek:
Az eredeti cikk az alábbi linken olvashatóVissza a cikkekhez