Rólunk - Rólunk szól

AZ ÉN TÖRTÉNETEM

Miért is nem gondoltam erre korábban?

Ahogy valami miatt napok óta ízlelgetem magamban a cím igazságát, egyre jobban érzem, „Az én történetem” mindvégig valaki más története is volt. Persze. Hiszen ha én, ha bármelyikünk egy különlegesnek tartott történést továbbít, nem számít, mennyire képes az elmondottakkal való azonosulásra, mégis csak mesélõ marad.
Õ gondolkodtatott el ezen. Az ismeretlen lány. Akivel átmenetileg közös történetünk lett. Valószerûtlen, de igaz. Életem legszebbjei közt marad akkor is, ha ez igaziból nem is ... Vagy mégis?

Mert összekapcsolódtunk. Pillanatokra. Órákra? Egy nem mindennapi döntés idejére mindenképp. Õ és én. A nõ, aki nem adott életet, de magához ölelve gondozta azt, aki szükséget szenvedett.

S a lány, aki világra most szükséget hoz, nem csak gyermeket.

A tisztelhetõ s az elítélhetõ? Ezek lennénk mi? Õ meg én? Sokak szemében talán. Az értõk, a helyzetet ismerõk, a pontosan fogalmazók, a befogadók, a tapasztalattal bírók, az elfogadók, a segítõk, a magukhoz ölelõk szerint, azt hiszem, nem. Sok filozófiai fejtegetést megszégyenítõn valaki közülük így foglalta össze a lényeget: Életetadóanya. Édesanya.

A riadtságban, titkolózásban kihordott gyermek, ha nyílt örökbefogadással édesanyára lel, az életetadóanya nem tetézi nehézségét annak, akit a szíve alatt hordott. Biztonságba juttatja. Saját nehézségein, fájdalmán, veszteségén felülemelkedve az életet kínálja megoldásként a kukák, vidéki favécék, szemeteszacskók örök fogsága helyett. Hogyan? Ez biztosan mindig annak a bizonyos lánynak, nõnek a története.

S mivel kapcsolódik az enyém ahhoz, amit most az ismeretlen lány megél? Harminc másodperccel. Harminc, valós tudnivalókat továbbadó másodperccel. Ilyen hosszú vagy épp ennyire rövid a Telekom Adományvonal napi üzenete. Most a Gólyahír Egyesület áldásos tevékenységérõl szólt. Magam írtam, mondtam.

Õ látott, s meghallott. Így esett, hogy egy hónappal a titokban hordott baba születése elõtt történetünk egy döntésnyi idõre összeért. Ennyi kellett. Már biztonságban van. Az egyelõre szívességbõl fenntartható anyaotthonban. A babája édesanyára talált, mielõtt õ életet adóként világra hozta volna.

Most már csak gyermeket, s nem egy anya hiányától szûkölõ szükséget hoz világra.

S hogy végül is kinek a története ez igazán?

Többünké, mint elsõre látszik.

Kétségkívül. Ugye?

1788. Az emberi hívószám

G A L E R I A

Katona Klári eredeti írása itt olvasható



Vissza a cikkekhez