Rólunk - Rólunk szól

Visszakért babák - Létezik-e jó megoldás?

Örökbe adás – örökbefogadás. A nevében is benne van: örökre szól. Az új Ptk. 2014-es bevezetése óta azonban már nem, mert az életet adó anya hathetes koráig visszakérheti a babát attól a családtól, melyet õ választott ki neki. Lauráékkal ez történt. Boldogan vitték haza örökbe fogadott újszülött gyermeküket a kórházból, és két hét múlva már üres volt az ágy a babaszobában.
Laurának nem ez a valódi neve, õ kérte, hogy változtassuk meg, ahogy azt sem árulhatjuk el, hol él, kislány vagy kisfiú volt-e, akit vissza kellett adniuk a szülõanyának. Laura nem önmagát védi, hanem azt a kicsit, aki csak néhány hétig volt az övé.

Boldogság és gyász

„Az a baba bizonyára soha nem fog emlékezni arra a rövid idõszakra, amit nálunk töltött, és õ valószínûleg sokkal kevésbé sérült, amikor elkerült tõlünk, mint mi. Talán soha nem is fogja megtudni, hogy mi történt vele élete elsõ heteiben, nekem azonban fontos, hogy elkerüljem még az esélyét is annak, hogy sok évvel késõbb esetleg ez az újságcikk legyen az, ami elindítja benne a gyanút, hogy nem tud mindent a születése körülményeirõl. Azért beszélek mégis a történetünkrõl, mert ha mi, örökbefogadók megmutatjuk, hogy a mi szempontunkból mivel jár az örökbeadástól való visszalépés, akkor a törvényhozók talán újra átgondolják, lehetne-e jobb megoldás a helyzetre.” – mondja Laura, akinek kamaszkora óta vannak nõgyógyászati problémái, rengeteg mûtéten esett át, több mint húsz éven át küzdött azért, hogy szülhessen, de hiába.

„A párommal mindenképpen szerettünk volna kisbabát, így a sok kudarc és veszteség után csak az örökbefogadás jelenthette a megoldást – meséli. – Még a szülés elõtt, a Gólyahír Egyesület közvetítésével ismertük meg az életet adó anyát, akivel azonnal kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk, semmi nem jelezte, hogy kétségei vannak velünk szemben, vagy az elhatározásával, hogy örökbe adja újszülöttjét. Amikor világra jött a kicsi, kint vártunk a szülõszoba elõtt, rögtön megmutatták nekünk, és bejárhattunk hozzá a kórházba: dajkáltam, etettem, mértem, pelenkáztam.” A szülés után egy héttel a gyámhivatalban mindhárman aláírták az örökbefogadási papírokat, és már sajátjukként vihették haza a kicsit a kórházból.

„Meghitten teltek a napok otthon, a rokonok, barátok velünk örültek, így derült égbõl villámcsapásként ért minket, amikor másfél hét múlva a Gólyahír egyik segítõje felhívott, és közölte, hogy meggondolta magát az életet adó hölgy, ezért néhány napon belül viszsza kell adnunk a gyereket. Sokkot kaptunk. Semmihez nem tudom hasonlítani azt az érzést. Ott volt velünk egy baba, akit már a sajátunkként szerettünk, az õ igényei szerint rendeztük át az életünket, és egy telefonhívás után mindennek vége lett: már nem a miénk. Annyi év várakozás, majd végre beteljesülés után megint gyermektelenek voltunk. Persze, tisztában voltunk vele, hogy az életet adó megmásíthatja a döntését. Közölték a gyámhivatalban, és elmondta a Gólyahír Egyesület vezetõje, Mórucz Lajosné, vagy ahogy mindenki hívja, Gabika is: megváltozott a törvény, már a nyílt örökbe adás is visszavonható a baba hathetes koráig. Ahogy nem tudtuk, hogy az édesanya miért adta örökbe a picit, azt sem kérdeztük, miért másította meg döntését. Nem volt harag a szívemben, csak iszonyú fájdalom, és borzasztó nehezen telt az idõ az átadásig. Végül eljöttek a kicsiért, mi átadtuk, ami számunkra olyan volt, mintha meghalt volna a kisbabánk. Gyászoltunk, és az átadás utáni idõszakban csak a túlélésre játszottunk. Akkor azt gondoltam, hogy soha többé nem akarok a gyerekkérdéssel foglalkozni, Gabika hiába biztatott, elzárkóztam. Aztán egyszer azt mondta: »Vár rád egy másik baba, akinek nagyobb szüksége lesz rád«. Ez valahogy helyre tette bennem az eseményeket, innentõl ebbe kapaszkodtunk. Valahogy átvergõdtünk a nehéz idõszakon a párommal, és belevágtunk újra az örökbefogadásba.”

Forrás: Nõk Lapja Psziché



Vissza a cikkekhez