Rólunk - Rólunk szól

Tizennégy év – ezer élet

Március 11-én tizennégy éves a - védõnõk, szociális munkások, és örökbefogadó szülõk által alapított - Gólyahír Egyesület. Kérjük, ismerkedjen meg önként vállalt, munkaidõnk mellett, szabadidõnk terhére végzett tevékenységünkkel. Munkatársaink állnak a sajtó rendelkezésére. A mi példánk igazolja: a sajtó sokat tehet azért, hogy ne legyen több csecsemõgyilkosság Magyarországon!
Nap mint nap hallani a híradásokban megölt, elhagyott újszülöttekrõl. Ezeket az anyákat elítéli a közvélemény, de kapnak-e segítséget ahhoz, hogy más utat válasszanak kilátástalannak látszó helyzetükben? A Gólyahír Egyesület azért alakult, hogy ezeket az eseteket megelõzzük. Tizennégy évvel ezelõtt öt mobiltelefonnal kezdtünk, a százhalombattai önkormányzattól kaptuk kölcsön õket. És a kezdetekrõl néhány gondolat: Egy újszülöttgyilkosság körülményeit feltáró rádiómûsorban a hozzászólók között egy anyukánk is betelefonált, és azt mondta: „bezzeg ez megelõzhetõ lett volna, hiszen van egy szervezet, amely segíthetett volna”. Ezt követõen rendszeresen bemondták az éjszakai mûsorban a telefonszámunkat, és ezért szinte minden alkalommal felkeresett bennünket egy-egy krízishelyzetbe került várandós hölgy. A körülményeikbõl sejteni lehetett, hogy akár újszülöttgyilkossággal is végzõdhetett volna a története.

Az igazi megelõzés szerintünk az, hogy ebben a magára maradt helyzetében legyen egy szalmaszál, egy megértõ hang, aki meghallgatja a várandós nõt, rá figyel, akivel beszélhet problémájáról õszintén, annak veszélye nélkül, hogy elítélik, vagy rábeszélik valamilyen általuk helyesnek vélt megoldásra. Legfõbb elvünk a gyermek életének megmentése. Segítünk megõrizni a titkolt terhességet!

Tizennégy év alatt több mint ezer krízishelyzetbe jutott anya jelentkezett a Gólyahír Egyesület ingyenesen hívható telefonszámán. Leginkább a környezet és sokszor a család elõl is titkolt terhességgel keresnek fel bennünket. Lakásunkon krízishelyzetbe került várandós nõk húzhatják meg magukat, a szakemberek segítenek nekik abban, hogy meghozzák döntésüket: felnevelik gyermeküket, vagy örökbe adják.
A tizennégy év alatt 320 alkalommal végül az anya vagy a nagyszülõk nevelték fel a gyermeket, 709 alkalommal pedig örökbe adták. Elõfordult, hogy a többi gyermek érdekében adták örökbe az újszülöttet, a középiskolás diákok pedig adott esetben még nem képesek egy gyermek felnevelésére. Sokféle tragédiával találkozunk: munkanélküliséggel, anyagi ellehetetlenüléssel, hajléktalansággal. Ugyanakkor a Rózsadombról is adtak már csecsemõt örökbe, máskor egy többdiplomás hölgy mondott le a gyermekérõl, mondván, az Európai Parlamentbe készül.

Jelenleg reggel 6-tól 22-óráig, ingyen hívható telefonvonalat mûködtetünk, hogy a kétségbeesett, krízishelyzetben lévõ várandós anyák, akik nem kívánt gyermeket várnak megtaláljanak bennünket. Azért, hogy meg tudják beszélni gondjaikat (inkognitóban, de õszintén) egy hozzáértõ szakemberrel. Erre az esetre specializálódott szakemberek, fõleg védõnõk fogadják a telefonhívásokat. Az ország minden megyéjében van egy ember, aki az anya környezetében tud segíteni, ha kell, személyesen is.
Azért mobiltelefon, mert mi ezt a feladatot munka mellett, szabadidõnkben látjuk el karitatív, önként vállalt feladatként, és közben éljük megszokott életünket, nem pedig egy helyiségben ülve várjuk a hozzánk fordulókat.
Együtt gondolkodva reméljük, tudunk segíteni, hogy az anya találjon megoldást kilátástalannak tûnõ helyzetében.
Lakást nem tudunk adni, de anyaotthonos elhelyezésben tudunk segíteni, pénzt nem tudunk adni, de felvilágosítjuk, hogy milyen juttatások járnak, és hol tudja azokat igényelni.
Amennyiben megtartja gyermekét, a családsegítõ szolgálattal, a gyermekjóléti szolgálattal, illetve a védõnõi szolgálattal együttmûködve tudunk segíteni kelengye, babakocsi, kiságy, vagy segély megszerzésében.

Aki nem tudja vállalni gyermekét, felvilágosítjuk, hogy milyen lehetõségei vannak a gyermek sorsát illetõen, és ezek a különbözõ megoldások milyen hatással vannak a gyermekre és õrá. A különbözõ lehetõségek között megemlítjük a nyílt örökbeadást is, /amelyben tudunk segíteni neki/ ha nem tudja, vagy nem akarja vállalni, gyermeke felnevelését. Így Õ gondoskodhat számára szeretõ családról, megismerheti az örökbefogadó szülõket, és megnyugvással bízhatja rájuk gyermeke felnevelését.

Az örökbefogadók számára találkozókat, konferenciákat szervezünk. Adott esetben segítünk abban, hogy az életed adó anya évek hosszú során át rendszeresen fényképeket kaphasson a gyermekrõl.

Várjuk megtisztelõ érdeklõdésüket! Szívesen mutatjuk be munkánkat, akár örökbefogadó családokhoz is eljuttatjuk Önöket. A törvényi változásokkal kapcsolatos kérdéseikre is szívesen válaszolunk.

Százhalombatta 2014. március 11.

Mórucz Lajosné
A Gólyahír Egyesület elnöke
Telefonszámom: 06(30)2517120
www.golyahiregyesulet.hu

„Minden állami gyermekvédelem s a legtökéletesebb gyermekvédelmi törvények értéktelenek, ha hiányzik a társadalmi lelkiismeret, amelyik egyedül tudja a gyermekvédelmet élõ valósággá tenni” – fogalmazta meg a manapság is helytálló mondatot 1929-ben Dréhr Imre szociálpolitikus.


G A L E R I A




Vissza a cikkekhez

Támogatás

Mint közhasznú szervezet, a jogszabályok szerint 2002-től jogosultak vagyunk gyűjteni az adók felajánlott 1%-át.
Kérjük, hogy támogassa Egyesületünket és ajánlja fel adójának egy százalékát, amivel segít kitűzött céljaink elérésében!

Tovább »

Elérhetőségek

INGYEN HÍVHATÓ KRÍZISVONAL

06-80-203-923