Rólunk - Rólunk szól

Van kiút

A Gólyahír Egyesület 2000-ben alakult, azzal a céllal, hogy segítse a válsághelyzetbe került, helyzetét kilátástalannak látó, kétségbeesett várandós anyákat, hogy biztonságban kihordhassák és megszülhessék gyermeküket.

Anyák Lapja /2002.07.13./

Ma már az egész országban megalakultak a Gólyahír Klubok, s huszonkét segélyvonal is mûködik a megyékben. Az egyesület az elmúlt évben, november végén tartotta meg elsõ Gólyahír Napját.

Fórum a gyermekért
Mórucz Lajosné, Gabi az egyesület elnöke nagyon izgatott volt, hiszen ez az elsõ ilyen nagyszabású rendezvényük, amelyen részt vettek a gyermekvédelmi hivatalok, a szakemberek, a védõnõk, az örökbefogadó szülõk, s azok az asszonyok, akik az egyesület segítségével hozták világra gyermeküket.
- A konferencia egyik fõ témája a gyermekvédelmi törvény várható átalakítása volt, ennek gondjairól, fõbb elveirõl a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára, dr. Szemkeõ Judit tartott elõadást. De szót kaptak a pszichológusok is. Dr. Prevics Erzsébet például a szülõvé érés folyamatáról beszélt, majd egy örökbefogadó apa személyes tapasztalatait osztotta meg a résztvevõkkel. A tanácskozás végén pedig fórum volt, ahol a nyílt örökbefogadásról cseréltek eszmét a résztvevõk - tájékoztatott Mórucz Lajosné.
Ez a téma sok embert izgat: akik gyermekre várnak, sokszor nem tudnak dönteni arról, melyik megoldás a kedvezõbb: a titkos vagy a nyílt örökbefogadás.
- Mi ez utóbbi mellett döntöttünk - mondja egy örökbefogadó apa. - Tisztábbnak, erkölcsösebbnek éreztük ezt, s tapasztalataink szerint a titkos örökbefogadás sem száz százalékos megoldás, sokszor idõ elõtt derül fény arra, hogy a kisgyermek úgymond "nem saját", és ez nagy törést okozhat a fejlõdésében. Feleségemmel együtt úgy gondoltuk, életünk legfelelõsségteljesebb döntése, hogy gyermeket fogadunk a családunkba, s ezt nem lehet hazugsággal kezdeni. A kicsinek is joga van tudni, honnan érkezett, és hogy mi, az új szülõk szeretettel vártuk és akartuk õt. Az is megnyugtató volt, hogy megismerhettük az anyát, a körülményeit, megtudtuk, miért döntött úgy, hogy örökbe adja gyermekét. Lényegében mellette álltunk a várandóssága utolsó hónapjaiban, segítettük õt, s nagyon sokat beszélgettünk. Vállaltuk ezt még akkor is, hogy fenn állt a lehetõsége annak, hogy a másállapot kilenc hónapja alatt az édesanya meggondolja magát, s mégsem mond le a gyermekrõl.

Aki meggondolta magát
Katalin ma boldog édesanya. Egy évvel ezelõtt azonban csak egy kétségbeesett asszony volt, aki úgy érezte, bezárult elõtte a világ.
- Szerelmes voltam, óh, de milyen szerelemes! - mondja. - Akkor úgy éreztem, ezért mindent fel lehet, és fel is kell áldozni, s a mi kapcsolatunk örökké tart majd... A férfi, akiért a tûz égett bennem, inkább csak elfogadta ezt a lángolást, de nem adott cserébe semmit. Amikor megtudta, hogy állapotos lettem, haragra lobbant, és követelte, hogy vetessem el a gyermeket. Erre nem voltam hajlandó, érveltem, sírtam, könyörögtem, elé öntöttem minden szerelmemet. Õ azonban elhagyott, haraggal és dühvel ment el, azt is közölte, nem vállalja az apaságot, mert egyáltalán nem biztos, hogy az õ gyermekét viselem. Magamra maradtam. A családomtól nem várhattam segítséget, "ugye, megmondtam, hogy nem lesz ennek jó vége!" - dühöngött az apám -, "most vállald a felelõsséget, de egyedül". Mit szépítsem a dolgokat, kidobtak otthonról, anyám csak sírt, s azt hajtogatta, nem éli túl ezt a szégyent. "Nem kellesz ezután már senkinek, a gyereknek apja sincs, menj, csinálj valamit - mondta. - Add örökbe, aztán hazajöhetsz. De addig ne légy itt a falu száján, mindenki rólad pletykál majd."
Katalin Budapestre jött, s ismerõsöknél húzta meg magát, de ahogy növekedett a pocakja, érezte, egyre terhesebb lesz õ maga is mindenkinek. Valakitõl hallott a Gólyahír Egyesületrõl, s megszerezte az egyik segélykérõ telefonszámot.
- Nagyon kedves hölggyel beszéltem, akivel késõbb találkoztunk, és elmondta, milyen lehetõségeim vannak. Anyaotthonba kerültem, s viszonylag békés körülmények között éltem. Eldöntöttem, nem tartom meg a gyermeket, hiszen nem tudnám felnevelni, s 21. század ide-vagy oda, falun még mindig megvetik azokat a nõket, akik férj nélkül szülnek babát. Megismerkedtem a leendõ örökbefogadókkal, s úgy éreztem, náluk jó dolga lesz a kicsinek, meglesz mindene, boldog lehet majd. Amikor elérkezett a szülés ideje, úgy éreztem, nemsokára vége lesz a megpróbáltatásaimnak, és elkezdhetek egy új életet, amelyben azonban nincs helye a gyermeknek. Könnyen szültem, az orvos felemelte, és a hasamra fektette a babát. "Fia van, mondta, nézze csak, milyen szép!" Az örökbefogadó szülõk kint vártak a folyosón, tudtam, nincs már sok idõm, mindjárt bejönnek, és elviszik a csecsemõt. Megsimogattam a fiam fejét, aki belesimult a tenyerembe, és sírni kezdett. "Éhes - mondta az ápolónõ - lemosdatjuk az uraságot, aztán, ha tudja, akkor szoptassa meg!" Azt hiszem, az volt az a pillanat, amikor megfordult velem a világ. Tudom, hogy giccses, de igaz: amikor kicsike szájával rátalált a mellbimbómra, és erõsen szívni kezdte, mintha hirtelen a helyükre zökkentek volna a dolgok. Hiszen ennek a kisfiúnak én vagyok az édesanyja, képtelenség, hogy máshoz kerüljön.

Egyesületi segítség
Katalin tehát meggondolta magát, s ezt a nyílt örökbefogadás feltételei szerint még megtehette. A leendõ örökbefogadó szülõk csalódottsága és szomorúsága határtalan volt, de nem tehettek semmit.
- Az egyesület továbbra sem hagyott magamra, segítettek, ahogyan tudtak. A legnehezebb döntés az volt, hogyan mondjam meg a szüleimnek, unokájuk van, akit szeretniük kell. A torkomban dobogott a szívem, amikor hazautaztam, ölemben a kisfiammal, s rettegtem, milyen lesz a fogadtatás. Hát mesébe illõ volt... Édesapám szeme könnyes lett, amikor meglátta az unokát, s már arról beszélt, kikaparja annak a szemét, aki egyetlen rossz szót is mer majd szólni a "kishercegrõl". Csak bámultam, õ lenne az, aki hónapokon keresztül a színemet sem akarta látni, nem keresett, nem beszélt velem...
Gabi örül annak, ha a támogatottjaik közül úgy döntenek, hogy mégis vállalják a kisgyermek felnevelését.
- A gyermek mindig a természetes szülei körében van a lehetõ legjobb helyen, még akkor is, ha az csonka család - mondja. - Azt szeretnénk, ha ez minden esetben így történhetne, de vannak olyan személyes tragédiák, amelyek nem engedik ezt meg. S akkor bizony olyan családot kell találnunk, ahol a kicsi minden törõdést és figyelmet megkaphat. Sokan várnak gyermekre, nálunk is 169 elõjegyzés van, tehát akár évekig is eltarthat, hogy sor kerülhessen az örökbefogadásra.

Örökbe, de feltételekkel
Az egyesület nem erõszakosan, hanem csendes megértéssel és figyelmes törõdéssel akar segíteni. Elveik szerint csak annak ajánlják fel közremûködésüket, aki ezt maga kéri, s nem befolyásolják a döntéseket sem.
- Nagyon fontos, hogy a "terhesekbõl" várandós anyákká válhassanak azok a lányok és asszonyok, akiknek a gyermek vállalása nem magától értetõdõ boldogság.
Az egyesület bizonyos szempontból megelõzte a gyermekvédelmi törvény módosítását, hiszen az örökbefogadás feltételei között szerepel, hogy olyan 42 évnél fiatalabb magyar házaspárok jelentkezhetnek, akiknek legfeljebb egy gyermekük van, és rendelkeznek érvényes örökbefogadási alkalmassági határozattal. Mindez lehet kirekesztõ, de miután civil szervezetrõl van szó, az itt dolgozó szakemberek - védõnõk, pszichológusok, orvosok - a feltételeket a baba szempontjából a legkedvezõbben határozták meg.

Bellér Ágnes

G A L E R I A


Vissza a cikkekhez

Támogatás

Mint közhasznú szervezet, a jogszabályok szerint 2002-től jogosultak vagyunk gyűjteni az adók felajánlott 1%-át.
Kérjük, hogy támogassa Egyesületünket és ajánlja fel adójának egy százalékát, amivel segít kitűzött céljaink elérésében!

Tovább »

Elérhetőségek

INGYEN HÍVHATÓ KRÍZISVONAL
06-22 óráig

06-80-203-923