Rólunk - Rólunk szól

Megszületett a kislányuk, haza tudnak jönni?

"Köszönet a Gólyahír Egyesületnek, személy szerint Móruczné Gabinak, és ismeretlenül minden segítõjének azért az odaadó és önzetlen munkáért, amivel családok százait segítik gyermekáldáshoz és amivel életet adók százait segítik terhességük alatt, és sokszor még azután is.

ruju"

INDEX.hu -> VELVET PORONTY baba-mama-papa blogja /2009.10.17./

Három és fél év. Milyen hosszú idõ, ha várakozásról van szó! Mennyi minden történik! Ez alatt az idõ alatt többször felfordult már fenekestül az életünk. Leginkább egy németországi költözés okozott izgalmakat, de hát ha szólít a munka, nincs mit tenni, menni kell, ha menni lehet. Három és fél év, és megint eltelt egy nyár, egy várakozásokkal terhes nyár. Pedig ebben a nyárban nagyon bíztam, hogy akkor most, most igen, eljön hozzánk is a gólya. De nem jött. Persze nem csoda, hiszen olyan görcsösen vártam, hogy még vécére sem mertem telefon nélkül menni, a nyaralást sem tudtam amúgy rendesen kiélvezni – pedig egy egész hetet tölthettünk gyerek nélkül egy vitorláshajón.
Aztán a nyár végén felhívtam a Gabit, mert indulnunk kell, vissza Németországba, a fiunk kezdi az iskolát, ott aztán nincs kecmec, 6 évesen menni kell, és szerencsére menni is akar. „Persze, menjenek csak, most nincs semmi, szóljanak, ha megint itthon vannak.“ Jó.

Megérkeztünk oda haza, és én elengedtem a kistesót, megnyugodtam és örültem, hogy teljes energiámmal az iskolakezdésre koncentrálhatok és ez sikerül is – felszabadító érzés. Még van szûk két hetünk az „éles indulásig“, addig beszerezzük együtt a még hiányzó tanszereket, elkészíthetem a meglepetés Schultütét, naná, hogy focisat.

Csütörtök reggel elvittem Benit a napközibe, aztán elintéztem a nagybevásárlást, elszaladtam a rég halogatott orvosi beutalóért, beadtam a szabóhoz a nadrágomat felhajtatni, hazamentem. Kipakoltam, leültem a gép elé. Egyszer csak megszólalt a magyar mobil. Férjem vette föl, de én azonnal tudtam. Õ hirtelen felindulásból odadobta nekem a telefont egy „Õk azok!“ felkiáltással.

„Jó napot kívánok, Móruczné Gabi vagyok a Gólyahír Egyesülettõl. Van itt egy kislány, tegnap született.“ Úristen, õ az! Úristen, mi Németországban vagyunk. Úristen, szombaton évnyitó. Úristen, úristen... De hát kislányunk született!

„No, mit szólnak hozzá?“ Jaj, mit szólnék, igen, IGEN! „Mikor tudnak hazajönni?“ Háááát, én most ülnék fel az elsõ repülõre vagy vonatra, vagy kamionra akár, ami hazafelé tart, de hát az évnyitó, az nagyon fontos, fõleg a fiunknak. Vasárnap hajnalban jó lesz még? „Jó, jó, persze, ne izguljanak, minden rendben, akkor vasárnap a kórházban találkozunk, az életet adóval is tudunk találkozni. Akkor a papírjaik rendben vannak?“ Huh, a papírok, igen. Igen, mindent összegereblyézünk, meglesz hétfõre, mehetünk a Gyámhivatalba. „Jó, akkor vasárnap várom önöket, csörögjenek a határról“.

Te jó ég, de lassan vánszorog az idõ. Te jó ég, milyen kevés idõm van. Mit kell vegyek? Pelenka, tápszer, cumi. A cumi igenis fontos. Csak néhány kisruha, egy rugdalózó, amiben kihozzuk a kórházból. Beninek is volt, Rebusnak is kell. Naná, hogy rózsaszín. Úristen, vajon egészséges? Igen, azt mondta Gabi hogy teljesen egészséges. Te, te hogy bírsz ilyen nyugodt lenni??? Én nem bírok magammal, olyan ideges, izgatott, mittoménmilyen vagyok.

Beni, Beni! Megszületett a kistesó! Itt maradsz a nagyiékkal, amíg mi apával hazamegyünk érte? „Hurrááááá! Kistesóm született! Igen, persze, a nagyiékkal jó lesz! A suliban meg gyorsan megtanulok olvasni, hogy minél elõbb olvashassak Rebekának esti mesét. És anya, ne izgulj, én leszek a legjobb az osztályban!“ Sírok. Az évnyitón is sírok, bár próbálok könnyek nélkül, ez egyszerûen túl sok, nekem még hagyján, de a hatévesemnek?

És eljött a vasárnap hajnal, irány Magyarország, csak úgy vánszorognak a kilométerek, de ennél gyorsabban már nem szabad hajtani, egyrészt a bírság, másrészt most már kettõért felelünk, félünk, aggódunk, élünk. Menjünk már, menjünk már. Nem, nem kell pisilni, meg ne álljunk, ugye nem gondolta meg magát? Áááá, már telefonáltak volna. Édes istenem, vajon milyen az anyuka? (Fantasztikus lány).

A kórházban a liftes bácsi hatalom, a rohadt életbe, soha nem indulunk el, 6 emelet választ el a lányomtól, az elsõ találkozástól, hol az a rohadt lift? Miért nem indulunk már, muszáj tényleg megvárni, míg úgy tele lesz, mint egy szardíniás doboz?! Na végre, indulunk. Hatodik. Mindjárt szívrohamot kapok. Beengednek. Már hozzák. Õ az! Itt van a karomban. Egyszer csak rám néz. Azzal a mindent tudó, mély, újszülöttkék szemével, és akkor, ott tudtam, hogy tudja. És ez volt az a pillanat, amikor én teljes szívembõl az anyukája lettem.

Köszönet a Gólyahír Egyesületnek, személy szerint Móruczné Gabinak, és ismeretlenül minden segítõjének azért az odaadó és önzetlen munkáért, amivel családok százait segítik gyermekáldáshoz és amivel életet adók százait segítik terhességük alatt, és sokszor még azután is.

ruju

Kapcsolódó linkek:
Az eredeti cikk és a hozzászólások itt olvashatók

Vissza a cikkekhez

Támogatás

Mint közhasznú szervezet, a jogszabályok szerint 2002-től jogosultak vagyunk gyűjteni az adók felajánlott 1%-át.
Kérjük, hogy támogassa Egyesületünket és ajánlja fel adójának egy százalékát, amivel segít kitűzött céljaink elérésében!

Tovább »

Elérhetőségek

INGYEN HÍVHATÓ KRÍZISVONAL
06-22 óráig

06-80-203-923