Nyílt örökbefogadás kérdései

(18181) P.Ildi Válasz erre 2010-01-31 13:45
Sziasztok!

Jó, ha tudjátok, hogy a gyerekorvosnál az örökbefogadott gyermek kartonján fel van tüntetve, hogy örökbefogadott, és ha bölcsõdébe, óvodába, megy a gyerek a gyerekorvostól autómatice megy az anyaga át az intézménybe, tehát még ha nem is mondjátok el, bekerüléskor az infót a gyerekrõl, ott akkor is tudják.
Sajnos ez csak álom, hogy majd mi, szülõk, ha nem akarjuk elmondani, nem tudják meg az adott intézményben a gyerekünkrõl, hogy öf.
Én megkérdeztem, sõt kértem, hogy mutassák meg a gyerekeim kartonját a gyerekorvosunknál. Szó szerint ez áll rajta: \"A gyermeket nyílt örökbefogadással vették magukhoz a szülõk.\"
Sõt, volt olyan szitunk is, hogy oltásnál két védõnõ is jelen volt, és nem a mi védõnõnk írta az adminisztrációt Rebi kiskönyvébe, mire egyszer csak felkiált: Te jó ég, ebbe a kiskönyvbe egy csomó oltás nincs bejegyezve! Anyuka, hogy van ez?
Én álltam, mint a bálám szamara, hiszen nekünk eddig minden be lett írva. Mire megszólal a védõnõnk, hogy az nem az a kiskönyv, a MÁSIKBA kell írni!
Kérdem én, milyen másikba?
Mondja a védõnõ, tök vörös arccal, hogy hát az még az eredeti kiskönyve Rebinek, amit a kórházból hoztunk.Paff!!
Kérdezem, hogy hát az, hogyhogy még megvan, hiszen teljesen újat írtunk. Mire a védõnõ hápogva mondja, hogy õ azt megtartotta, hátha szükség lesz még rá, de odaadja, ha kérem.
Na, erre én kiakadtam, mint a sezlonyrugó, hogy azt talán majd én eldöntöm, mi legyen a sorsa, és különben is abban egyeztünk meg annak idején, hogy azt õ automatikusan megsemmisíti.
Hát ennyit a diszkrécióról, meg a személyiségi jogokról.
Na, meg arról, hogy mennyire tekinti a társadalom a gyermekeinket vérszerinti gyermekeinknek. Még papíron sem!




(18180) Csilla Válasz erre 2010-01-31 13:35
Sziasztok!
Én is most igényeltem meg a gyest, az örökbefogadottat jelöltem be és így meg is kaptam gyorsan az elfogadó határozatot, mindent rendben találtak. Remélem 4-én már utalják is az elsõ gyest.
Előzmény » (18179)




(18179) Zsuzsa&Feri Válasz erre 2010-01-31 10:29
Sziasztok,
a barátnõm is a vérszerinti státuszt jelölte be a Gyes-igénylésnél, én is azt fogom, még akkor is , ha tudom, hogy csak egy pluszkört jelent az ügyintézõnek. A barátnõm kapott egy levelet és egy új igénylõlapot, mondván, hogy a személyi anyagával összevetve kiderült, hogy hibás adatot szolgáltatott :-(, legyen szíves helyesen kitölteni.




(18178) simonblanka Válasz erre 2010-01-31 08:57
Kedves Mirzza! Én is vacilálok hogy mit jelöljek be. Kiváncsian várom ha megirod hogy nektek simán elfogadták-e a papirt vagy nem. Kiváncsi lennék hogy szerepelnek õk a \"rendszerben\" állitólag bölcsõdében, óvódában is vannak ilyen hasonló adatok amit kérhetnek. De milyen jogon nem tudom. Vajon mi célból tartják nyilván még a gyerekeket mint örökbefogadottakat?




(18172) mirrza Válasz erre 2010-01-29 14:15
Kedves Blanka!
Bocs, én csak a magam nevében beszélek (ill. írok). Mi is most tartunk ott, hogy igényeltem a gyest. Én már tudtam másoktól, hogy van ez a probléma az ûrlapon. Megmondom õszintén, én nem csináltam gondot belõle, beixeltem a vérszerintit (hiszen az anyakönyvi kivonatban is így szerepel), meg az öf. lezárásával a gyerek jogilag vérszerinti családi státuszba kerül.
A tgyás igénylésekor már egyszer úgyis be kellett adni az öf. határozatot, nem? Most már nem lehet közük hozzá.
Kiváncsi vagyok én is, mert még nem kaptuk meg a határozatot. Ha emiatt utasítanak vissza, nem leszek rest az ombudsmanhoz fordulni...




(18164) simonblanka Válasz erre 2010-01-28 11:48
Kedves Gólyahir Egyesület! Talán tudja a választ a kérdésemre. Nemsokára igénylem a gyest a kisfiam után és mikor elolvastam a nyomtatványt meglepõdtem mert mindjárt az elején be kell jelölni hogy a gyermek vérszerinti vagy örökbefogadott. De miért? Miután két évvel ezelött örökbefogadtuk és új anyakönyvi kivonatot kapott a mi vér szerinti gyermekünk lett. Akkor ha én azt irom be hogy vér szerinti gyermek akkor törvénysértést követek el? Miért kérik ezt az adatot? Ha tudja valaki és el tudná nekem mondani nagyon szépen megköszönném!




(17963) Nene Válasz erre 2010-01-07 10:51
Gabika, már akkor is küldhetjük a határozatot, ha még nem emelkedett jogerõre, vagy ki kell várni a jogerõset?
A mienket jövõ hétre ígérték, majd három hónapot ültek rajta :-(




(17957) gólyahír Válasz erre 2010-01-07 07:55
A határozat fénymásolatát.
Előzmény » (17933)




(17933) pretyi Válasz erre 2010-01-06 08:08
KEDVES GABIKA!

MOST FOG JANUÁRBAN LEJÁRNI A HATÁROZATUNK.MÁR A TEGYESZNEK LEADTAM A SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOKAT ÉS HA MINDEN IGAZ JANUÁR KÖZEPÉN MEGLESZ A HOSSZABÍTÁS.MILYEN DOKUMENTUMOKAT KELL EZEK UTÁN ELJUTTATNOM ÖNÖKHÖZ?ELÕRE IS KÖSZÖNÖM VÁLASZÁT OPITZNÉ





(17735) gólyahír Válasz erre 2009-12-16 19:40
Azoknak az örökbe fogadni szándékozóknak, ahol a házaspár egyik tagja, nem magyar állampolgár (vagy egyik se), a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz kell fordulni, (Gyermek, és Ifjúságvédelmi Fõosztály), örökbefogadás ügyében.
Előzmény » (17734)




(17734) csori_i Válasz erre 2009-12-16 19:29
Sziasztok. Egy olyan kérdésem lenne, hogy a férjem magyar állampolgár én pedig szlovák áll.polgár vagyok:ilyen esetben lehetséges-e az örökbefogadás Magyarországon?




(17126) D.Évi Válasz erre 2009-11-05 09:25
Kedves Kriszti és Móni!
Köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan válaszoltatok, megnyugtattatok.
Azt vettem észre, hogy más az ügyintézõ, úgy látszik, az elõzõ nem tartotta fontosnak ezeket a látogatásokat, mert bejelöltük a titkos és a nyílt örökbefogadást is.
Így a TEGYESZ-es sorszámot mi soha nem is tudtuk, csak a Gólyahírest figyeltük, de azt nagyon. :))
Még egyszer köszönöm.




(17110) H.Móni Válasz erre 2009-11-04 17:03
Szia Évi!

Én is ma kaptam ugyanezt a levelet.(K-E megye) Mi is kistesóra várunk, és mi csak a Gólyahírnél. Tényleg így van, ahogy már Kriszti is írta, csak megkérdezik, történt-e változás valamiben.
Előzmény » (17105)




(17106) KKriszti Válasz erre 2009-11-04 13:22
Szia Évi!

Mi,amikor még várakozók voltunk,vagyis Gergõre vártunk,addig félévente hozzánk is kijöttek a TEGYESZ-tõl!Ez csak annyit jelentett,hogy kijött,megkérdezte az ügyintézõnk,hogy van-e valami változás az életünkbe...elmondta,hogy haladtunk-e a Tegyeszes sorban...
De rólunk tudták,hogy mi a Gólyahírtõl fogunk örökbefogadni...így ez a látogatás csak formalitás volt!Akik a Tegyesznél szerettek volna gyerkõcöt,ott azt is elmondta,hogy kb. mikorra lehetséges a gyerkõc,vannak-e bent örökbeadható gyerekek!

Szóval ez csak olyan látogatás lesz(legalább is nálunk ilyen volt)ami csak formalitás...megnézik,hogy válotzatlanu fenntartod-e az örkbefogadási kérelmedet...esetleg elköltöztetek-e...vagy más egyéb változás történt-e!!

Nálunk ez a látogatás max. negyed óra volt!! :)))
Előzmény » (17105)




(17105) D.Évi Válasz erre 2009-11-04 11:25
Sziasztok!
Ma kaptunk levelet a TEGYESZ-tõl, amiben arról értesítenek minket, hogy \"az örökbe fogadni szándékozót a szakszolgálat a várakozási idõ alatt félévente felkeresi és tájékoztatja a kérelme teljesülésének esélyeirõl...\", a félévenkénti családlátogatásokat XY családgondozó fogja végezni.
Gólyahíres kisfiúnknak szeretnénk testvért, az Õ esetében ilyen nem volt.
Nem értem, mi szükség van rá. Ha valakinél elõfordult ilyen, legyen szíves megírni, hogyan történtek a látogatások, mire kíváncsiak még.
Elõre is köszönöm szépen.




(17094) gólyahír Válasz erre 2009-11-04 06:05
A találkozón, vagy azóta felmerülõ kérdéseket várjuk. Írjatok bátran.




(16585) HigiVera Válasz erre 2009-10-07 15:42
Csoport indul fogamzási problémákkal küzdõ nõk számára!


Napjainkban egyre magasabb az olyan párok száma, akik hosszabb ideje próbálkoznak természetes, vagy mesterséges úton, azonban a gyermekáldás várat magára, vagy meghiúsulni látszik. A testi beavatkozások mellett a próbálkozás, várakozás folyamatának lelki háttere gyakran a háttérbe szorul. Most induló csoportom lehetõséget nyújt arra, hogy az ilyen jellegû problémával küzdõ nõk átélhessék és megoszthassák az ezzel kapcsolatos érzéseiket.


A csoportban való részvétel ingyenes.

max. létszám: 2x8 fõ

Részletek és jelentkezés:

http://fokuszolas.hu/2009/10/0.....fogamzasi- problemaval-kuzdo-nok-szamara/
Előzmény » (16431)




(16431) Sz.Ági Válasz erre 2009-09-26 17:05
Sziasztok!

Köszönöm a tapasztalatokat, hogy leírtátok.

Vissza emlékezve, amikor az öf-s határozatunk készült, a TEGYESZ hivatalból küldte meg a háziorvosnak az igazolás kérelmet, amit téritésmentesen a háziorvosunk vissza is küldött. Így azt hiszem futok még egy kört a témában a háziorvosnál alkalom adtán.

A kivonatok másolatának kiadása után eddig csak érdeklõdtem, ha majd kell, tudjam mit kell csinálni. A telefonban eddig azt ígérték, nem kell majd fizetni érte.

Azért ez olyan \"jó\", hogy a jogszabályok nem egyértelmûek, így lehet küzdeni idõnként azért, ki hogy értelmezi azokat. :-(




(16422) Netti Válasz erre 2009-09-25 16:02
Sziasztok!
Eddig még nekünk sem kellett fizetni az orvosi igazolásokért,a hosszabbításkor sem.




(16418) KKriszti Válasz erre 2009-09-25 14:08
Sziasztok!!
Elvileg az örökbefogadáskor minden irat kikérése ingyenesnek kell lennie!!!minket az anyakönyvnél akartak megfizettetni...vagyis a saját anyakönyvünkkért,amikor kikértük.De végül ingyen adták ki,amikor Gerit örökbefogadtuk!






«1 ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... 24»


Vissza a fórum témáihoz

Támogatás

Mint közhasznú szervezet, a jogszabályok szerint 2002-től jogosultak vagyunk gyűjteni az adók felajánlott 1%-át.
Kérjük, hogy támogassa Egyesületünket és ajánlja fel adójának egy százalékát, amivel segít kitűzött céljaink elérésében!

Tovább »

Elérhetőségek

INGYEN HÍVHATÓ KRÍZISVONAL

06-80-203-923