Rólunk - Rólunk szól

Pont kilenc hónapig hordtam a szívemben a fiamat

Akik nyílt örökbefogadással lettek egy család: Kata, Andor és Patrik története

Nõk Lapja Cafe /2008.10.31./
– Tudom, hihetetlen, de pontosan kilenc hónapot vártam a kisfiamra, éppúgy, mint a többi édesanya – meséli Prágai Katalin, Patrik büszke anyukája.

– 2007 októberében határoztuk el a férjemmel, hogy örökbe szeretnénk fogadni egy babát, õ pedig idén júliusban meg is született.
Azóta körülötte forog minden, az egész család imádja õt, és bár bevallom, nem sokat aludtam az utóbbi idõben, az, hogy itt szuszog mellettem, mindenért kárpótol.

Mert az idáig vezetõ út korántsem volt egyszerû és akadályoktól mentes. Kata az örökbefogadást megelõzõ idõszakról blogot (http://www.pragaikata.blogol.hu/) indított, amelynek mottójául nem véletlenül választotta a következõ idézetet: „…ha nem ízleljük meg a legkeserûbbet, soha sem jutunk el a legmagasabbra…”

Tizenegy esztendõn keresztül határozta meg életét a gyermekvállalás kérdésköre. A folyamatos kudarcok, a felmerülõ problémák, orvosi beavatkozások felõrölték a házasságát, és az, hogy a férje a lombik lehetõségétõl mereven elzárkózott, végül váláshoz vezetett. Ezért, amikor új párjával komolyra kezdett fordulni a kapcsolatuk, Kata egy percig sem titkolta: valószínûleg hosszú út áll majd elõttük, ha gyermeket akarnak. Andort azonban nem riasztották a várható nehézségek, ezért házasságkötésüket követõen szinte azonnal jelentkeztek a lombikbébiprogramra. A hormonkezelések azonban súlyosan megterhelték az asszony szervezetét, élete elsõ és egyetlen pozitív terhességi tesztjét követõen elvetélt, ezt követte egy nõgyógyászati nagymûtét, majd két sikertelen lombikprogram – végül úgy érezte, fizikailag nem bírja tovább. Bár lett volna még (orvosi) esélye a saját gyermekre, ekkor fogalmazódott meg benne elõször, hogy talán van más útja is annak, hogy családdá váljanak.

A férje azonban nem akart mindenáron gyereket, és kezdetben ódzkodott az örökbefogadás lehetõségétõl. Végül Kata unszolására elmentek a Gólyahír Egyesület aktuális találkozójára – és másnap már együtt fogalmazták az örökbefogadáshoz szükséges kérvény szövegét.

-----

A Gólyahír Egyesület



– Nyolc és fél évvel ezelõtt, 2000 márciusában alakult a Gólyahír Egyesület, és nekem nyolc és fél éve gyakorlatilag állandóan be van kapcsolva a telefonom – meséli Mórucz Lajosné Gabi, az egyesület vezetõje. – Ez idõ alatt 373 örökbe adásnál segédkeztünk, és hozzávetõlegesen 150 kétségbeesett édesanyának segítettünk abban, hogy vállalni tudja a kisbabáját. Munkatársaimmal együtt karitatív munkát végzünk, fizetést senki nem kap, csak a telefon- és útiköltséget térítjük a hálózatunkban mûködõ védõnõknek. Célunk, hogy minden újszülött családban nevelkedhessen – lehetõleg a sajátjában, de ha ez nem lehetséges, akkor segítünk megkeresni számára a legmegfelelõbb szülõket. A nyílt örökbefogadás jó a babának, hiszen azonnal szeretõ családba, a végleges szüleihez kerül, és jó a szülõknek, valamint az Életetadónak (mi így hívjuk a szülõanyát), mert a találkozás a legtöbb esetben megerõsíti õket abban, hogy a kisbaba jó emberektõl érkezett, jó emberek közé. Az örökbeadó könnyebben dolgozza fel a veszteségét, az örökbefogadók pedig könnyebben, nyugodtabb szívvel tudnak mesélni gyermeküknek születése körülményeirõl, mint titkos örökbefogadás esetén.

Ha mégis van – lenne – konfliktus, azt csírájában el tudjuk fojtani, mert csak rajtunk keresztül léphetnek egymással kapcsolatba. Aki ezt átlépi, mindig meg is bánja, de komoly zaklatásra, az ismertséggel való visszaélésre a nyolc és fél év alatt nem volt példa.

-----

Fantasztikus élmény volt látni a sok kisbabát és lelkes szüleiket – meséli Kata. – Hirtelen valósággá vált, hogy egyszer én is édesanya lehetek. Tudtam, hogy évekbe telik, mire sorra kerülünk, hiszen az átlagos várakozási idõ 3-4 év, de ezt cseppet sem bántam! A lényeg az volt, elõbb-vagy utóbb, de kisbabám lesz! Végre ismét felemelt fejjel jártam! Nem fordítottam el többé a tekintetem, ha pocakos kismamát láttam, nem szorult össze a gyomrom a kisgyerekes családok látványától, nem kerültem fóbiásan a bevásárlóközpontok csecsemõrészlegét. Sõt! Ha apránként is, de elkezdtem megvásárolni a babakelengyét. Neki, a születendõ kisfiamnak.

Patrik

És nekikezdhettek a meglehetõsen hosszadalmas és bonyolult jogi folyamatnak is, amely az örökbefogadáshoz szükséges. Részt kellett venniük egy 23 órás felkészítõ tanfolyamon, egy pszichológiai vizsgálaton, és környezettanulmányt végeztek náluk (kétszer is!), hogy alkalmasak-e egy kisbaba felnevelésére. Ezt egy háziorvosi igazolással is meg kellett erõsíteniük, miszerint nem alkoholisták és nem is drogfüggõk. Miután a jogerõs határozatot a gyámhivataltól kézhez kapták, „beiratkoztak” a gólyahíresek táborába, és megkezdõdött a „hivatalos” várakozás. Sorszámot kaptak, amely azt mutatta, hogy 394 szülõpár várakozik még elõttük. Bár ez a szám szépen lassan csökkent, úgy készültek, hogy 2010 elõtt nem lesznek szülõk. Hatalmas volt a döbbenetük – és persze az örömük –, amikor egy telefonbeszélgetés alkalmával kiderült: valójában csupán heten várnak elõttük hasonló feltételekkel kisbabára, és így minden bizonnyal az év vége elõtt meg fog születni a gyerekük.

Hogy mitõl volt különleges – és ennyire rövid – ez a sor? Attól, hogy beírták: félroma babát is vállalnának…

– Azt sejtettem, hogy talán kicsit kevesebbet kell várnunk, mivel toleránsabbak voltunk a származással kapcsolatban – meséli Kata –, de ilyen gyorsaságra nem számítottam. Viszont mindenkinek adva van a lehetõség, hogy egy picit bevállalósabb legyen, és tudok is már olyanokról, akik Patrikot és még egy-két félroma babát látva változtattak az álláspontjukon, és õk is vállalják. Ennek borzasztóan örülök! Többen riogattak minket az ismert negatív elõítéleteken túl azzal is, hogy a roma családok végsõ soron összetartóbbak, és ezért a roma származású babák könnyebben „elédesgethetõk” az örökbe fogadó szülõktõl. Én úgy gondolom, ha a mi gyerekünket bárki el tudja édesgetni tõlünk, akkor nem a gének a hibásak, hanem mi csináltunk valamit nagyon-nagyon rosszul. Erre azonban nem látok esélyt. Hiszen az elsõ pillanattól kezdve imádjuk õt – tulajdonképpen azóta várjuk, mióta megfogant –, és ez az érzés napról napra fokozódik, mióta a világra jött. Egy igazi tündér, akire nagyon büszkék vagyunk. Soha nem fogjuk eltitkolni elõle, hogyan lett a mi gyerekünk, és soha egy rossz szót sem fogunk mondani neki a szülõanyjáról, akinek mindörökké hálásak leszünk, hogy ránk bízta õt!


Egy törvénymódosítási javaslat margójára

Idõrõl idõre felmerül a törvényalkotókban, hogy nyílt örökbefogadás esetén is hat hét „meggondolási idõt” adjanak a szülõanyának – mondja Móruczné Gabi. Mi azonban a munkatársaimmal együtt nem gyõzzük hangsúlyozni, mekkora kárt okozna ez a nyílt örökbefogadásban részt vevõ összes szereplõnek. Igen, az összesnek, hiszen a szülõanyának kilenc hónap áll rendelkezésére, hogy meghozza döntését, erre a pár hétre nincs már szüksége. Sokkal nagyobb szüksége van arra, hogy minél elõbb túl legyen az egészen. Fokozottan igaz ez az eltitkolt terhességek esetében.

Hogy az örökbefogadók számára mennyire ijesztõ ez a törvényjavaslat, azt pedig mindenki el tudja képzelni, akinek a családjában volt már újszülött. Hiszen hogyan (lenne) lehetséges bemutatni a rokonoknak, testvéreknek, barátoknak a kisbabát, hogy lehet(ne) örülni az elsõ mosolyának, az elsõ tétova mozdulatoknak azzal a tudattal, hogy még bármikor visszaveheti õt a szülõanyja?

Az örökbefogadók gondolatai a törvényjavaslatról itt olvashatók: www.orokbefogadok.blog.hu



G A L E R I A

Eredeti cikk itt olvasható
Az örökbefogadók gondolatai a törvényjavaslatról itt olvasható



Vissza a cikkekhez